Az Országos Széchényi Könyvtárban restaurálják Arany János kéziratait
Rajz a Margit-szigetről, szembajra írt receptek, aljegyzői számlakönyv, szépirodalmi kéziratok és vízjeles levelek terülnek szét az asztalon – van, amelyik foltos, gyűrött vagy már töredezett is. Arany János kéziratait az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) restaurálják, majd a nagyszalontai Csonka-toronyban működő múzeumba viszik vissza. De hogyan restaurálnak egy levelet?
A Magyar Tudományos Akadémiának van a legnagyobb Arany-gyűjteménye, utána Nagyszalonta következik, ahol 4000 fólió kéziratot őriznek, a harmadik az OSZK Arany-gyűjteménye. A nagyszalontai gyűjtemény legértékesebb részét Arany János saját kezű iratai képezik, ezek közé tartozik a Szentivánéji álom fordításának tisztázott változata, illetve a Murány ostroma kézirata is.
Egyéves készületek után, számozott, szürke dossziékban érkeztek meg a szalontai kéziratok Budapestre. A restaurátorok mindegyikről külön dokumentációt készítenek, amelyben részletesen lejegyzik jelenlegi állapotát, majd azt is, hogy a restaurálás során mi történik az egyes iratokkal.
Pár hónap alatt kell elvégezniük a feladatot, hiszen júniusban már időszaki kiállításra viszik haza az értékes lapokat. De ahány irat, annyiféle gond akadhat velük, ezért minden dokumentumot egyedileg bírálnak el, hisz van olyan levél, amelyen megmaradt az eredeti viaszpecsét vagy a postai bélyegzők is.
– A száraz tisztítással kezdjük, puha ecsetekkel, radírokkal távolítjuk el a felületről a lazán kötődő szennyeződéseket. A nedves kezelések előtt meg kell néznünk, hogy a leveleken található tinták, bélyegzők oldódnak-e vízre, hiszen nem célunk ezeket eltüntetni. Oldódás esetén különféle fixálóanyagok állnak rendelkezésünkre – mondja Érdi Marianne, a restauráló- és kötészeti osztály vezetője, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett papír-bőr restaurátor szakon, és harmincöt éve dolgozik a szakmában könyv- és papírrestaurátorként.
– A tinta okozta gondokra számítani kell. Abban a korban vas-gallusz tintával írtak, így Arany is ezt használta íróanyagként. A tinta savtartalma megtámadhatja a papírt, így az idő múltával a tintamarás jelensége károsítja a dokumentumokat. Először csak átüt a túloldalra, elkezd szétterjedni, a betűknek barna udvaruk lesz, a legdurvább fázisban pedig megsemmisül a papír és kiesik a betű. Olyan az egész, mint a rozsdásodási folyamat – magyarázza a szakember.
A papír talán a legsérülékenyebb anyag: a természetes fény UV-sugarai is nagyon megroncsolják, de az is elég, ha szabad kézzel fogjuk meg, hiszen máris zsír ivódik a papírrostokba, ami idővel megfeketül. Ettől lesz foltos a legtöbb könyv vagy levél. A restaurátor elővesz egy gyöngybetűkkel írt levelet, a lámpafény felé tartja, és Arany János neve jelenik meg rajta, a költő vízjele. Akár a kor tehetős főurainak, Arany Jánosnak is készült saját vízjeles levélpapírja. A vízjelet a papíron keresztülnézve fedezhetjük fel.
A régi papírmerítő mesterek ezt úgy készítették, hogy a papírmerítő szitára erősítették a drótból kihajlított ábrát vagy betűket. A papír alapanyagát, a cellulózt vízzel felhígították a merítőkádakban. Amikor a szitával a merítőkádból kimerítettek egy papírívet, a víz eltávozott, a rostok pedig elhelyezkedtek a szita dróthálóján.
A kidomborodó vízjel helyén kevesebb rost rakódik le, vékonyabb lesz a papír, így ha fény felé tartjuk, láthatjuk a vízjelet. De mivel a XIX. század végéig savas tintákkal írtak, lényegében minden addig keletkezett kézirat egy időzített bomba, melyet ha idejében nem kezelnek, örökre elpusztulhat.
A vizes kezelés során mosókádba vagy fotótálakba merítik be a leveleket. – Magyarán kimossuk őket, utána olyan kezelőszerekben áztatjuk a lapokat, amelyek megkötik a tinta feleslegben lévő vasionjait, és semlegesítik a savtartalmát. Ezután következik a szárítás, majd a hiányok kiegészítése, a szakadások megjavítása. Az enyhén nedves papíranyagot szívópapírok és deszkák között lenehezítve szárítjuk, simítjuk – magyarázza a restaurátor.
Az Arany aljegyző korából származó számadáskönyvét lapozgatjuk. Ez jó minőségű, merített papírból készült, ám oldalai töredezettek, szélei elszakadtak. A füzetet ívekre bontják, a lapokat kijavítják, kipótolják és újra összefűzik.
Milyen papírral pótolják? Mint kiderül, a hiányok kiegészítésére többféle papír és módszer létezik, a papíröntéses eljárást kedvelik leginkább, amely hasonlóképpen készül, mint annak idején a kézi merítésű papír. – Színezett cellulózrostokkal dolgozunk, hogy ne üssön el a dokumentumtól a kiegészítés. Egy turmixgépben vízben oszlatjuk el a rostokat, majd az elszívóasztalon öntőszitára helyezve a dokumentumot, kiöntjük a papír hiányait. Ezzel a módszerrel lehet a legszebb kiegészítéseket létrehozni kézi merítésű papírokon – mondja Érdi Marianne.
Egyes dokumentumokon az intézmény kötelező jelzete éktelenkedik: tintapecsétnyom, filctollas bejegyzés vagy ceruzával írt számok. Ma már nem lennének ennyire megengedők a szakemberek. Érdi Marianne elmondása szerint küzdenek azért, hogy mindenhol az állományvédelmi szempontból megfelelő archivális tollat, bélyegzőfestéket használjanak, ne golyós- vagy filctollat. Mint kiderül, a sima, „mezei” grafitceruza sem károsítja a papírt.
A restaurálás után az iratoknak savmentes kartonból készült palliumokat készítenek, mindegyik a méretének megfelelőt kap, így kerülnek vissza a nagyszalontai páncélszekrénybe. Ezután, ha megfelelően tárolják őket, még évszázadokig megmaradhatnak a kéziratok. A teljes restaurálás 15 millió forintnyi költségét a magyar állam fedezi.
Pataki Tamás – www.magyaridok.hu
