Nógrádi György megszívlelendő gondolatai!
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) idén ünnepli létrejöttének hetvenedik, míg Magyarország a csatlakozásának huszadik évfordulóját.
December elején az évfordulónak szentelt londoni NATO-csúcson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. A NATO feladatát, azaz a harmadik világháború megakadályozását, az európai kontinens katonai védelmét a hidegháború korában jól oldotta meg, és az 1945-ös erőviszonyok – legalábbis Európában – a szocializmus összeomlásáig megmaradtak.
A szövetség életében fontos mérföldkőnek bizonyult 1966, amikor Franciaország kilépett a NATO katonai szervezetéből (csak 2009-ben lépett vissza), de a politikai szervezetben bent maradt, ennek következményeként a központ egy évvel később áttelepült Belgiumba. És jelentős év volt 1990 is, amikor a volt NDK az NSZK-ba olvadva a NATO tagjává vált. 1991-ben első ízben vett részt Oroszország a NATO keretében az Észak-atlanti Együttműködési Tanács ülésén. 1992-ben a szervezet segítséget ajánlott fel az ENSZ-nek a délszláv háborúban. 1994-ben megkezdődött a békepartnerségi program. 1997-ben Párizsban aláírták a NATO és Oroszország közötti megállapodást. 1999-ben a NATO ENSZ-felhatalmazás nélkül légitámadásokat indított Koszovóban. 2008-ban Oroszország felfüggesztette katonai együttműködését a szervezettel.
A NATO történetének talán legsikeresebb fejezete az együttműködés a Németországi Szövetségi Köztársasággal. Tíz évvel a második világháború vége után létrejött az NSZK hadserege, a Bundeswehr, amely messze távolodva a porosz hagyományoktól olyan demokratikus haderő volt, ahol a jelmondat – a katona nem más, mint „állampolgár uniformisban” – jól kifejezte a lényeget.
Napjainkra a NATO egyértelműen a világ legfontosabb biztonságpolitikai szövetségi rendszerévé vált. Az aktív katonai erők létszáma megközelíti a kétmillió főt, a vadászbombázók, csapatrepülőgépek és elfogó vadászrepülők száma meghaladja a 2300 darabot, a harci repülőgépeké a 2500-at, a helikoptereké a 3300-at. A harckocsik száma meghaladja a 7100-at, a páncélozott csapatszállító harcjárműveké a 24 ezret. Mindez azt jelenti, hogy a NATO – egyértelműen az USA vezetésével – messze erősebb akár a kínai, akár az orosz fegyveres erőknél.
Ugyanakkor az elmúlt időszakban kialakult az a helyzet, hogy a védelemre fordított anyagi terhek döntő részét, mintegy háromnegyedét egyedül az Egyesült Államok viselte, és ez nézetkülönbségekhez vezetett az Atlanti-óceán két partján.
A Szovjetunió és a szocialista világrendszer széthullása után az USA figyelme Kínára összpontosult, és ez érződött az amerikai politika egészében és az amerikai csapatok telepítésében is.
A hetvenedik évforduló kapcsán Londonban megtartott vezetői találkozón az érdemi rész három órán keresztül tartott. Látványossá vált a transzatlanti vita, magyarul, hogy az USA vezetése és az európai tagállamok máshogy ítélik meg a jelenlegi és a jövőbeni kihívásokat. A Brexit következményeként a jövőt és ezen belül saját szerepét máshogy ítélte meg Párizs és Berlin. Franciaország, miközben hirdeti, hogy a második világháború győztese, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja és atomhatalom, az atommal kapcsolatos minden döntést nemzeti hatáskörben kíván tartani, és megpróbálja kiszorítani a briteket az európai katonai struktúrákból. Az már most látható, hogy London az Európai Unióból történő kilépésétől kezdve a NATO-ban akar kompenzálni.
Az amerikai politika ráhatásaként a tagállamok növelték katonai kiadásaikat eddig mintegy 100 milliárd dollár összeggel, és ez a növekedés 2024-re el fogja érni a 400-500 milliárd dollárt.
A londoni megbeszélések egyik érdekessége volt, hogy a jelenlegi NATO-koncepció alapja a 2010-es lisszaboni megállapodás. Ugyanakkor senki sem akarta, merte felvetni új koncepció szükségességét, figyelembe véve a jelenlegi nézetkülönbségeket. A találkozó új eleme volt a kínai veszély említése. Kína jelenleg a világ második legerősebb globális játékosa az USA után, és gőzerővel tör előre.
A krími és a donbászi konfliktusok következtében összecsapás volt két EBESZ-tagállam között. A NATO megnövelte jelenlétét az orosz határ közelében a Baltikumban, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában. Az elmúlt években, részint a lengyel politika hatására, nőtt az amerikai katonai jelenlét Európában. Ugyanakkor a négy visegrádi államból három – a csehek, a szlovákok és a magyarok – jóval kisebb orosz veszélyt éreznek.
A NATO-nak jelenleg nincs válasza a déli kihívásokra, és erre főleg olasz, spanyol és görög igény lenne. Abban egyetértés volt, hogy támogatni kell a Közel- és Közép-Kelet államait a migráció kezelésében. Az is egyértelmű, hogy ma Európa az USA nélkül nem képes sem az orosz, sem a kínai kihívások kezelésére.
Magyarország az elmúlt években sikeresen vett részt a NATO katonai műveleteiben. Így többek között a számunkra létfontosságú balkáni térségben, Irakban és Afganisztánban. Százezer euróval támogatjuk a keresztényeket Georgiában, és ugyanennyi támogatást nyújtunk Jordániának. Célunk működő közép-európai hadosztály létrehozása. A horvátok már jelezték részvételüket, várjuk a szlovák és szlovén erők csatlakozását. Növeljük katonáink számát a koszovói térségben is.
Húsz évvel a NATO-csatlakozás után a magyar hadsereg megfelel kiképzésben, képességekben, nyelvtanulásban a szervezet előírásainak. Tanulóból teljes jogú taggá váltunk.
Nógrádi György – www.magyarnemzet.hu
